Szolgáltatásaink

FITOUT ÜZLETÁG

Célunk, hogy a belső terek kialakítását a folyamatosan újuló szerelt technológiák magas szintű alkalmazásával és az építőanyagok fejlődésének állandó nyomon követésével valósítsuk meg.

Vállalatunk ezen üzletága mint Fitout generálkivitelező az épület tartószerkezeti megépítése után a teljes körű befejező szakipari munkálatok elvégzésére specializálódott. Fitout kivitelezésnél kulcsfontosságú tényező a pontos, terv alapján, szigorúan betartott ütemezés, az egyes munkafolyamatok logikai és technológiai sorrendjének megfelelő kialakítása. Egy működő irodaház belső tereinek átalakítása során az irodaház működési körülményeihez is rugalmasan kell alkalmazkodni a szakembereinknek.

Felkészült szakembereink és szakosodott alvállalkozók szervezett összehangolását is magába foglalja, hiszen ezeka munkálatok építészeti, elektromos és épületgépészeti szakterületen is magas színvonalat és minőséget kívánnak meg. Üzletágunk mindemellett gondoskodik a beépítendő anyagok megrendeléséről és beszállításáról is és igény szerinti tervezéséről.

GENERÁLKIVITELEZÉS

A piaci elvárásoknak megfelelve bővítettük szolgáltatásaink körét, mely lehetővé tette számunkra, hogy generálkivitelezőként is évek óta jelen legyünk az építőipar több szegmensében.

Vállalatunk generál kivitelezőként valósítja meg megrendelőink számára a teljes körű lebonyolítást igénylő beruházásokat.

A beruházás sikerét magasan képzett mérnök szakembereink, technikus kollegáink és szakképzett kivitelező kollegáink biztosítják. Szakképzett minősített alvállalkozói és társvállalkozói körünk nagyobb léptékű beruházások kivitelezését is biztosítja. Tevékenységi körünk kiterjed az engedélyezési, valamint kiviteli tervek elkészítésétől a szükséges hatósági engedélyek beszerzésén át, egészen a létesítmény üzembe helyezéséig, kulcsrakész átadásáig.

Generálkivitelezési terjedelmünk a társasházak, irodaházak, közintézményeken túl ipari és mezőgazdasági létesítmények megépítéséig terjed.

GENERÁL TERVEZÉS

Tervezési csoportunkat integrációval bővítettük, ami által magas szintű referenciák is bekerültek vállalatunkba. Társasházak, irodaházak, sportlétesítmények, ipari létesítmények magas szintű tervezését látjuk el megrendelőink számára.

A tervezési üzletágunk egy teljes körű építészeti tervezési szolgáltatást nyújtó csoport, elsősorban iroda- és kereskedelmi épületek, ipari épületek, kulturális épületek, társasházak, és egyedi családi házak tervezésére specializálódva.

Irodánk tevékenysége a megbízások teljes folyamatát végig követi, az első ötletek megszületésétől egészen a kivitelezés befejezéséig. Részlegünk más építészekkel, illetve építész tervező irodákkal is szoros együttműködésben áll, szívesen dolgozik egy nagyobb csapat részeként is.

ÉPÜLETGÉPÉSZET

2018-ban további bővítéseket hajtunk végre Vállalatunknál, létrehoztuk Önálló üzletággént is működő épületgépészeti csoportunkat. Üzletágunk tevékenységi köre magában foglalja a komfort és ipari létesítmények teljes körű épületgépészeti tervezését, komplett kivitelezését, igény szerinti karbantartását, és üzemeltetését. A feladattól függően magasan képzett szakembereinkkel, vagy szükség esetén magas szaktudással rendelkező alvállalkozóinkkal vállaljuk épületgépészeti feladatok elvégzését. (Csőszerelés, hűtés-fűtés, légtechnika, beüzemelések) Gépészeti munkákat végzünk cégünk generál kivitelezésben lévő projektjein, valamint ettől független gépészeti projektekben is.

Az általunk kivitelezésre került rendszerek jellemzője a prémium minőség, és a gazdaságos üzemeltetés és energia hatékonyság. Beszállítói partnereink széles köre garancia a vevőink által támasztott követelmények maradéktalan kielégítésére, a megfelelő gazdaságossági, és energiatakarékossági szempontokat is figyelembe véve.

Fő célkitűzésünk az újonnan átadott vagy karbantartott gépészeti rendszereinknél a kifogástalan minőség biztosítása, valamint a hatékony és szakszerű ügyfélkiszolgálás.

ÉPÜLETVILLAMOSSÁG

2018-ban további bővítéseket hajtunk végre Vállalatunknál, létrehoztuk Önálló üzletágként is működő épületvillamossági csoportunkat. Üzletágunk tevékenységi köre magában foglalja a komfort és ipari létesítmények teljes körű villamos tervezését, komplett kivitelezését, igény szerinti karbantartását, és üzemeltetését. A feladattól függően magasan képzett szakembereinkkel, vagy szükség esetén magas szaktudással rendelkező alvállalkozóinkkal vállaljuk épületvillamossági feladatok elvégzését. (erősáram, gyengeáram, automatika, napelem, installációs és irányítástechnikai berendezés gyártás, beüzemelések) Villamos munkákat végzünk cégünk generál kivitelezésben lévő projektjein, valamint ettől független erősáramú és gyengeáramú projektekben is.

Az általunk kivitelezésre került rendszerek jellemzője a prémium minőség, és a gazdaságos üzemeltetés és energia hatékonyság. Beszállítói partnereink széles köre garancia a vevőink által támasztott követelmények maradéktalan kielégítésére, a megfelelő gazdaságossági, és energiatakarékossági szempontokat is figyelembe véve.

Fő célkitűzésünk az újonnan átadott vagy karbantartott rendszereinknél a kifogástalan minőség biztosítása, valamint a hatékony és szakszerű ügyfélkiszolgálás.

INGATLANFEJLESZTÉS

Ingatlanfejlesztési csoportunkat több pénzügyi és szakmai befektetővel hoztuk létre. Saját tervezéssel és kivitelezéssel megvalósítva magas szintű elképzeléseinket.

“Az ingatlanfejlesztés az az ingatlanfejlesztő által, haszonszerzés céljából végzett műszaki, gazdasági és jogi folyamat, tevékenység-sorozat, amely során az eredeti ingatlan állapota megváltozik, értéke növekszik, piaci potenciálja, minősége javul a fizetőképes piaci kereslet kielégítése érdekében."

Üzletágunkban magas színvonalon elkészített ingatlanokat tervezünk, kivitelezünk, értékesítünk. Jellemzően meglévő épületek továbbfejlesztésével és új zöldmezős ingatlanok kivitelezésével foglalkozunk.